A zene ezerszer jobb, mint bármilyen ajzószer”- interjú Horváth Károllyal, az Örökség basszusgitárosával

Horváth Károly az Örökség zenekar basszusgitárosa, zalaegerszegi születésű, 18 éves koráig élt szülővárosában, nemrég az Örökséggel tért ide vissza koncertezni. Dellacasse Kriszta kérdezte indíttatásáról, zenei múltjáról és jelenéről. Kellemes olvasást!

Zalaegerszegről már zenészként indultál el a fővárosba annak idején? Egyáltalán mikortól foglalkozol zenéléssel és mikor kötelezted el magadat a basszusgitár mellett?

A zenélést már 7 éves korom óta űzöm, mert az óvodában azt mondták az óvónők, hogy nagyon szépen énekelek, ezért ének tagozatos általános iskolába küldjenek a szüleim. Ez így is történt, de akkor nem voltam még tisztában vele, hogy zenész akarok lenni. Ott kötelező volt a zeneiskola, vagy fúvós, vagy vonós hangszer tanulása. Én az előbbit választottam: először trombitálni kezdtem, de aztán áttértem a vadászkürtre, és aztán ennél is maradtam. Egészen 17 éves koromig csináltam a klasszikus zenét, és akkor volt fúvószenekar, menetzenekar, szimfonikus zenekar és versenyekre is jártam. Magával a basszusgitározással 14 évesen kerültem kapcsolatba. Először dobosnak indultam, mivel az akkori baráti társaságommal kitaláltuk, hogy feltétlenül kell csinálni egy zenekart, merthogy az nagyon menő, és akkor kiosztottuk a feladatokat: jó, te leszel a gitáros, te a basszusgitáros, stb...

Ezek szerint ez egy punk-zenekarnak indult, hogy hasra ütés-szerűen osztottátok szét a hangszereket?

Igen, így van, de még a punk zenekar előtt, egy rock formációban kezdtem zenélni. Ez az Antopya nevet viselte. Itt még csak akusztikusan pötyögtünk a gitárokon, én személy szerint nem nagyon tudtam játszani rajta. És akkortájt létrejött másokkal, persze ugyanabból a baráti körből, szinte egy időben ez a punk zenekar is. Szétosztottuk a posztokat. Nekem jutott a dob. Emlékszem, hogy a kezdetekben festékes vödröket használtam, a pergő dobot például úgy csináltuk, hogy anyacsavarokat szórtunk a megfordított vödörre és ruhával szorítottuk le. És íme, kész is a pergő! Nagyon vicces volt akkoriban, de nem nagyon érdekelt minket. Csak zenéljünk bárhogyan. De nem sokáig tartott, mivel akkoriban egy lakásban laktunk és nem volt még egy garázs sem, semmilyen hely, ahol tudtam volna gyakorolni vagy akár a felszerelést tárolni, így nem is fektettem dobvásárlásba, ezért hát a dobos karrierem elég hamar véget ért. Így aztán elkezdtem újra gitározni, ám hamar rájöttem, annyi gitáros van, hogy így soha nem lesz zenekarom. Viszont szerettem a gitárt, emellett a ritmikát is a dob miatt, és ezt a kettőt ötvözi tulajdonképpen a basszusgitár. Úgy gondoltam, hogy hát 4 húr, dallam is, ritmus is, jó, ezt kipróbálom... Hát így kerültem kapcsolatba a basszusgitárral. Akkor már csak a punk zenekarban működtem igazán. A dobos posztra jött egy másik ember, így megvolt a végleges felállás. Majd később létrejött egy alternatív rock együttes is. Ez a Felkelő Másnap nevű formáció volt. Itt már vonósokkal (cselló, hegedű) kiegészülve muzsikáltunk. Nagyon kellemes emlékeim vannak azokról a korszakokról.

A fordulópont, amikor eldöntöttem, hogy valóban basszusgitáros akarok maradni, az volt, amikor egy nagyon kedves barátom egy Marcus Miller cd-t nyomott a kezembe, hogy figyelj, ezt hallgasd meg, ez basszusgitározás! Amint meghallottam az első dalt a lemezen, amely a híres M2 volt, úgy éreztem, ez egy hihetetlen jó basszusgitáros. Ilyen nincs, ezt meg kell tanulnom! - akkor döntöttem el azt is, hogy elmegyek magántanárhoz. A tanárom Nyakas Péter volt, akinél itt tanultam Zalaegerszegen. Nagyon sokat köszönhetek neki, nélküle biztos nem tartanék itt. Egy idő után felajánlotta, hogy az együttesébe meghívna, mint basszusgitárost. Ezáltal 16 éves koromban mellette indult el a basszusgitáros karrierem. Ez volt a Trio Fandango latin quartett. Később volt ugyanennek a formációnak egy gyermekműsora is, több muzsikussal kiegészülve, ami a Zabszalma zenekarnévhez kötődik. Itt már nem voltam tag, de sokszor vendégként közreműködtem.

Mikor és hogyan kerültél Budapestre és mennyiben van ehhez köze a zenének?

Gépészmérnöknek készültem eredetileg, de nagyon nem ment, a fizikát sem vágtam, nem tudtam rajzolni, a zene viszont egyre jobban és jobban inspirált. Sosem felejtem el, július 26-án, egy csütörtökön reggel 8 órakor, amikor felkeltem, akkor döntöttem el, hogy zenész leszek. Kimentem, édesanyám a konyhában tett-vett, akkor mondtam neki, hogy engem nem érdekel a gépészmérnökösdi, én megyek zenésznek. Ő persze azt válaszolta, hogy jól van fiam, a jövő héten meg már más akarsz majd lenni. De abban tévedett, hogy én már aznap leadtam a jelentkezésemet egy jazz-konzervatóriumba... ahová aztán pótfelvételivel fel is vettek. Itt meg kell jegyeznem, hogy bár a családom úgy gondolta, ez is csak egy hóbort lesz és majd ennek is vége szakad, hogy a zenélésből megélni nem lehet, mindvégig támogatott és biztatott; a szüleim mindig hagyták, hogy magam hozzam meg a döntéseimet, és ezáltal tanuljak a hibáimból is. Soha nem fogom tudni viszonozni azt a támogatást, amelyet mind anyagilag, mind lelkileg, egész életemben és a konzis éveim alatt kaptam, sőt kapok tőlük akár a mai napig. Igazán szerencsés embernek mondhatom magam, hogy ilyen családom van. És ezért örökké hálás leszek Nekik!

  Érettségi után tehát már mentem is fel Pestre, pontosabban Csepelre, az Egressy Béni jazz-konziba. Ide egy évig jártam, de nem igazán tetszett az oktatás színvonala, ezért átmentem a Kőbányai Zenei Stúdióba, amit el is végeztem. Itt Póka Egon volt az osztályfőnököm. Rajta kívül még olyan zenetanárok mellett tanulhattam, mint Csejtei Tamás, Hárs Viktor, Ullmann Ottó, Lattmann Béla. Ez az időszak a tanulásról, a szárnyeregetésről, a kapcsolatépítésről szólt. A konzis évek alatt rengeteg zenekarban megfordultam. Volt blues, swing, jazz, funky-pop, különféle triók, kvartettek. Nem voltak híres zenekarok, de arra nagyon jó volt, hogy rengeteg stílusban kipróbáltam magamat. Volt egy saját formációm, ami megért egy lemezt és egy videoklipet is, de végül nem futottunk be. Egy időben tribute-zenekarokban is basszeroztam, sokat jártunk külföldre zenélni. Egyet kiemelnék. Ez volt az ACDC GP nevű banda. Azt nagyon szerettem. Sok helyen jártunk, hatalmas bulikat csaptunk. Tudnék mesélni!

A konzi után hazatértél a zalaegerszegi "rock-életbe" is? Én ugyan a 20 évvel ezelőtti helyi zenei világot ismertem, de az akkor nagyon pezsgett. Te mit tapasztaltál ezzel kapcsolatban?

Amikor még itthon zenélgettem, tinédzser koromban, akkor még jobb volt a helyzet, nagyobb igény volt az élő zenére, főleg a rock, a punk ment, vagy akár a metál, sokat játszottunk a saját zenekarommal is. Ez megváltozott, kicsit kevesebb ezekre az igény, ahogyan bejött az elektronika és az ahhoz kapcsolódó népszerű műfajok. Ma viszont azt látom, mintha kicsit ismét nőne erre, az élő koncertekre az érdeklődés. Miután azonban felkerültem Pestre, már csak 1-2 koncertmeghívásra jöttem haza, állandóként nem, ezt a sok utazást nem tudtam megoldani, hiszen a konzis éveim alatt volt olyan időszak, hogy 6-7 zenekar, futott párhuzamosan állandó és beugró szinten. Amikor ráértem, persze ha tudtam, szívesen hazajöttem, de inkább ritkán.

Jelenleg is több helyen zenélsz?

Igen, mivel hivatásos zenész vagyok, a mai napig szeretem több helyen kipróbálni magamat, pillanatnyilag az Örökséggel együtt öt zenekarban játszom. Nem könnyű az időpontokat összeegyeztetni, de szerencsére, ha bármi akadály jön közbe, van helyettesem is, egyelőre meg tudom oldani. A saját zenekarom, amely a mai napig működik, jelenleg a Sorrow nevet viseli, aztán az Örökség, emellett a szintén az Örökségben hegedülő Kovács Marcival közösen muzsikálunk a Mesegyár gyerekzenekarban, a negyedik banda a No Stress Band nevű formáció, amellyel céges rendezvényeken, hajókon, esküvőkön, hotelekben játszunk, illetve most hívtak egy poposabb hangvételű csapatba, ez egy brit-pop stílusú, négy tagú alapfelállású zenekar. Sőt, még van egy hatodik is, de azt már csak ritkán csinálom, inkább csak beugró vagyok, az egy elektronikus dubstep banda, ami szintén egy igen érdekes kísérlet, hogy milyen elektronikus zenét élőben játszani. Mindemellett tanítok is, természetesen basszusgitározást.

A sok kipróbált irányzat közül melyik áll a legközelebb a szívedhez?

Természetesen a saját zenekaromé, amelyet még itt Egerszegen tinédzser koromban alapítottam, és amely a mai napig kisebb átállásokkal ugyan, de működik; a mag ugyanaz maradt. Jelenleg új lemezen dolgozunk, bízunk abban, hogy hosszú kihagyás után újra aktívan koncertezünk majd. Ez fúziós metál zene, ez áll a legközelebb hozzám. De hál' Istennek nyitott vagyok bármire. Úgy vélem, ha valaki hivatásszerűen akar zenélni, akkor nyitott elmével kell rendelkeznie, nem lehet csőlátása, nem zárhatja ki a különféle műfajokat. Szerencsémre én bármit játszottam, azt mindig szerettem is, csak zene legyen; nem úgy álltam hozzá, hogy nincs kedvem ezt vagy amazt játszani. Amikor például étteremben jazzt játszottam, vagy akár még mulatóst is - az is egy érdekes tapasztalat volt -, mindig kedvvel csináltam mindent, soha nem panaszkodtam, hogy épp mit kell előadni.

S a népzenei vonal? Ebben is szereztél már tapasztalatokat a sok más műfaj mellett, vagy ez valami új volt az Örökséggel?

Ahogy említettem, nyitott voltam mindig, de a régi konzis évek alatt a folk-rock műfajjal nem találkoztam, nem volt lehetőségem ilyen zenekarban játszani. Az első ilyen tapasztalatom az Örökség által jött, akiknél, először amikor csak mint helyettes ugrottam be basszusgitározni. A népi hangszerek ötvözése a rock hangzással egy izgalmas új világot tárt fel előttem – úgy értve, hogy ismertem természetesen a műfajt, de soha nem játszottam. Érdekes dolog ez, mert lehet, hogy eszembe nem jutott volna meghallgatni egy ilyen zenét, ha nem ismerem meg őket, viszont játszani imádom, azt hiszem, lehet látni a színpadon, hogy élvezem.

Tehát eleinte helyettesítőként zenéltél velük. Elmesélnéd, hogyan kerültél kapcsolatba az Örökség zenészeivel?

Ez egy nagyon szép kis történet. Amikor Pestre kerültem, zenélésből még nem nagyon tudtam megélni, ezért technikus voltam különböző zenekarokban. A saját csapatom dobosa egy ideje már a Kormoránnál dolgozott dob technikusként, megkértem, hogy ha kell ember, szóljon bármikor, nag yon szívesen megyek. Pár hónap elteltével felhívott, hogy üresedés van. Az első utam a Kormoránnal egy erdélyi turné volt, akkor találkoztunk először a mostani zenésztársaimmal. Több, mint fél évet dolgoztam náluk, mint technikus és nagyon jóban lettem Zsoldos Tamással, de a tö bbiek is tudták, hogy konzervatóriumba járok és basszusgitározom.

Aztán egyszer egy nyári napon Tamás felhívott, hogy nem ér rá, nem ugranék-e be őt helyettesíteni. Akkor már az Örökségről volt szó, ez már a szétválást követően történt. Megtanultam a dalokat és volt három nagyon jó hangulatú buli velük. Nagyon tetszett az egész és nagyon megszerettem őket, még utolsó nap mondtam is Mikinek, milyen kár, hogy csak erről a három alkalomról volt szó, sajnáltam őket otthagyni. De egyrészt ez csak helyettesítés volt, másrészt én akkor fejeztem be a konzit, s utána kimentem fél évre egy óceánjáró luxushajóra m űsorkísérő zenekarban zenélni. A negyedik hónapomat töltöttem ott, talán épp jöttünk vissza Dél-Amerikából, amikor megkeresés érkezett a zenekartól, hogy változások történtek az Örökségben a basszusgitár posztján, Tamás elment és ők rám gondoltak. Volna-e kedvem hozzá, mikor érek haza. Természetesen nagyon szívesen vállaltam, mert az a korábbi három buli velük, az meghatározó volt. Az újabb dalokat, amiket akkor még nem tudtam, Miki kiküldte nekem e-mailben, a hajókabinban gyakoroltam be őket, és amikor hazajöttem, másnap már koncertünk volt Agárdon, az volt az első, ahol már tagként léptem fel velük.

Az Örökség rajongótábora hamar megkedvelt, különösen megragadta az embereket az a stílus, ahogyan a színpadon élsz, mozogsz. Ez mindig jellemző volt rád?

Az Örökség olyan emberekből alakult, akiket a közönségük már ismert, megszokták az arcokat és a legtöbb rajongó hozzájuk ragaszkodott. Kíváncsi voltam, hogyan fognak hozzám viszonyulni, féltem is kicsit, hogy Tamást, vagy az ő játékstílusát fogják keresni. Eleinte kérdezték is, ki vagyok, de hál' Istennek én is úgy érzem megkedveltek, pedig másképp is játszom, mint ő, jobban elengedem magamat, akár játékilag, akár – ahogy mondod – mozgásilag. Ami pedig az utóbbit illeti, azt lehet mondani, hogy én így születtem. Persze amikor étteremben jazzt játszottam, ott nyilván nem táncoltam, az más. Ám nagyszínpadi formációban egyszerűen jön belőlem. Amint megpendül az első hang, azonnal elindul bennem valami, egy érzés. A zene ezerszer jobb, mint bármilyen ajzószer, alkohol, vagy akármi más. Nekem akkora energiát ad, hogy egyszerűen nem bírok magammal. Ha megmondanák nekem, hogy nem lehet, akkor sem bírnám ki, ezért egyszerűen megőrülök. Ez tehát teljesen belőlem jön, nem tanultam tükör előtt...

Nyilván ettől is tud ilyen hatásos lenni, ezt érzi a közönség is. S amit még megkap tőled a közönség, azok a remek basszusszólók. Ez önálló kezdeményezésed volt, vagy egymást biztatjátok szólózásra?

Amikor bekerültem a zenekarba, sokáig nem volt basszusszóló, hiszen megvolt a szokott koncertmenet. Az elején beleszólni sem nagyon akartam, örültem, hogy itt játszom, sok koncert van, hogy szeretik az emberek, hogy beilleszkedtem, elfogad a közönség. Ahogy teltek-múltak a hónapok, vagy évek, megemlítettem, mit szólnának hozzá, ha lenne egy kis basszusszóló, ha Lacival valamit kidolgoznánk. Hiszen mindenkinek vannak saját betétei a zenekarban, Marcinak vagy Ferinek is, és igen, én vetettem fel, hogy szívesen megmutatom magamat, hogy azért nem véletlenül jártam konziba, tanultam zenét. Tehát saját kezdeményezés volt és a többiek igen pozitívan fogadták. Amiket játszom szólók, azok sokszor új próbálkozások, azért szeretek szólózni, mert amiket otthon kitalálok új dolgokat, azokat "élesben tesztelem", hisz hol máshol próbálná ezeket ki az ember, mint színpadon, élőben; ha valamit esetleg elrontok benne, az ebből fakad.

Végezetül, egy zalaegerszegi koncert előtt mit is kérdezhetnék mást, mint hogy milyen érzés a szülővárosodban színpadra lépni?

Nagyon izgatott vagyok, mivel az egész családom itt van, emellett sok-sok barátom felhívott telefonon, hogy mikor kezdődik, eljönnek megnézni. Nagyon várom a koncertet, remélem, minden rendben lesz és a basszusszólóm is kijön úgy, ahogyan tervezem. Teljesen más élmény itthon fellépni, mint másutt, nagyon jó érzés.

Köszönöm és további sok sikert kívánok!

Delacasse Kriszta írása

 

forrás: passzio.hu